Plantation Gran Anejo Guatemala & Bélize Rum DD (0,7L 42%)

14.090 Ft

Guatemala és Belize Közép-Amerika két szomszédos állama, ahol régóta készítenek rumot. A Gran Anejo-t ebből a két országból származó rumokból alkották meg. Oszlopüstös párlatok, főként melasz alapanyagból. A 2-3 évig érlelt rumokat Franciaországban további egy évig érlelik.

A Cognac Ferrand régóta otthonosan mozog a Karib-térségben, mivel olyan hordókat ad el a lepárlóknak, amelyekben előtte konyak volt. A cég vezetőjének, Alexandre Gabrielnek így lehetősége nyílt olyan ritka és öreg rumokat is megkóstolni, amelyek vagy a pince mesterek saját készletéhez tartoztak, vagy a standard rumok karakterének kialakításához, ízesítésére szolgáltak. Így történt, hogy a Ferrand a ritka évjáratos rumok palackozása és kiadása mellett döntött. És így született meg a Plantation rum márka is, amely ma már több féle vintage rumot, valamint kevert rumot ad ki. Mindegyik kiadás tökéletesen bemutatja származási területének terroir-ját.

A Plantation rumok egyedi, kétszeres érlelési eljáráson mennek keresztül. Ennek során először készítési helyén érlelik őket, rendszerint fiatal bourbonhordókban, majd Franciaországban a Ferrand birtokon kisméretű hordókba áttöltve tovább pihentetik a párlatokat. Ezt a 18-19. században elterjedt érlelési technikát elevenítette fel Alexandre Gabriel. A párás, meleg klíma a gazdag, lédús aromákat alapozza meg, a francia hordós utóérlelés pedig eleganciát, kifinomultságot, kerekséget szolgáltat ezeknek a rumoknak.

Gazdag, csodás sherry jegyekkel, nyomokban pörkölt fűszeres hatásokkal. Gazdag és jól kiegyensúlyozott, öreg portóis jegyekkel. Lecsengés: Virginia dohány, édes gyökér, csodás tölgyes jegyek.


  • Kategória:Rum
  • Cikkszám:TAS PL07
  • Kiszerelés: 0,7 L
  • Alkoholtartalom: 42%
  • Márka: plantation

  Ingyenes szállítás 25.000 Ft felett

  Elakadtál a rendelésben?
Keresd ügyfélszolgálatunkat:

Rendelés: +36 70 676 0988,
rendeles@borvilag.hu

Viszonteladás és egyéb:
+36 70 779 4628,
ugyfelszolgalatborvilag.hu

  Fizess gyorsan és biztonságosan a Barion rendszerén keresztül!

Barion fizetés

Hasonló termékeink

Ingyenes szállítás 25.000 Ft felett
Ingyenes szállítás 25.000 Ft felett
Gyors és precíz szállítás GLS futárszolgálattal
Gyors és precíz szállítás GLS futárszolgálattal
Kényelmes és biztonságos fizetés
Kényelmes és biztonságos fizetés